Miért búsul a juhász? – azaz hogyan rekedt egykor száz birka a hó alatt a Hortobágyon…

„MERT EGYÜTT VAGYUNK NÁDUDVAR!”

Miért búsul a juhász? – azaz hogyan rekedt egykor száz birka a hó alatt a Hortobágyon…

Városunk Ady téri közparkjában 1980 óta áll Somogyi Árpád juhászt ábrázoló szobra. Az alkotás, a bronz szoboralak 240 cm nagyságú, mögötte a lábnyomait is láthatjuk. Mi „Búsuló juhász” néven ismerjük a szobrot, eredeti, az alkotó által adott neve „Pásztor”, de nemrég megakadt a szemem valahol a szobor említésekor, ahol „Juhász a hóban” címmel szerepelt. És erről eszembe jutott egy régi történet…..

Az Est 1921. november 18-i számának 6. oldalán jelent meg az alábbi cikk a több méteres hóban ragadt hortobágyi nyájról:
„Két napig volt száz birka a hó alatt és majdnem mind életben maradt. Debrecenből jelentik: A Hortobágy-pusztán igen érdekes eset történt. A nagy pusztán óriási hóvihar dühöngött és magas hóhegyeket hordott össze. Ebben az időben kint legelgetett Béke Ferenc nagy juhnyája. A birkák a Hortobágy-folyó tájékán legeltek. Ismeretes, mennyire fél a birka a vihartól. Mikor a vihar kitört, körülbelül száz birka a szél irányában rohanni kezdett és csak a Hortobágy partján állott meg. Itt összebújtak és egy helyben megálltak. A hó csakhamar belepte a birkanyájat, úgy hogy a pásztorok nem akadtak reájuk.
Közben leszállt az éjszaka s reggelre már több méteres hó volt azon a környéken, amely a nyájat egészen betemette. Mikor a vihar elült, a számadó a birkák keresésére indult. Felkutatta a Hortobágyot, Újváros, Nádudvart, de a nyájnak semmi nyoma nem volt. Két napig tartott a keresés, a mikor hírül vette, hogy az egyik csárdásgazda egy támolygó, gyenge birkát talált. Újra a nyája keresésére indult és ez már sikerrel járt. A mint a hófúvást lapátolták, ráakadtak a birkanyájra s nagy meglepetésre, az állatok éltek. A birkák lehellete folytán ugyanis körülöttük üresség támadt. Az erős párolgás folytán közvetlenül nem rakódott bundájukra a hó, hanem kis bolthajtásszerű üreg képződött fölöttük. Itt voltak két nap és két éjjel. A laza havon keresztül levegőhöz is jutottak és igy, noha rendkívül elgyöngültek, életben maradtak. Mindössze öt birka pusztult el, a melyeket a többi nyomott agyon.”

Számomra nagyon tanulságos volt ez a régi kis írás. Manapság, amikor a közbeszédben és a közösségi hálókon lépten nyomon durván megbélyegeznek egyes embereket, embercsoportokat véleményük, meggyőződésük, értékrendjük miatt ennek a jámbor jószágnak a sűrű emlegetésével, vegyük észre a történetben rejlő tanulságokat, amelyek érvényesek lehetnek a mi egyéni életünkben és településünk közösségi életében is!
Egyrészt azt, hogy még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is van kiút, a pozitív fordulat lehetőségét soha nem szabad elvetni!
Másrészt ezek az együgyűnek tartott állatok ösztönösen cselekedtek helyesen a túlélés érdekében: összebújtak, körüllehelték a környezetüket és együtt várták a zord idő elmúlását. Ha emberekre gondolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy egymással együttműködve cselekvő közösséget alkottak és a lehető legjobb utat választották a megoldáshoz.
Harmadrészt pedig a számadó kitartása például szolgálhat arra, hogy a ránk bízottakért vállalt felelősség nem lehet csupán pillanatnyi, hanem folytonos és akkor kell a legerősebbnek lennie, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves ismerősömnek, barátomnak és olvasómnak boldog új esztendőt!

 

 

https://www.facebook.com/erika.maczik/posts/1968494699936479