56-os megemlékezések – Nádudvar
Nádudvaron folytatódott az Országos Polgárőr Szövetség 56-os megemlékezéssorozata. Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, megyék küldöttei voltak jelen.
Ünnepélyes keretek között 2020. október 23-án Nádudvaron rendezték meg az Országos Polgárőr Szövetség 56-os ünnepségsorozatának negyedik megemlékezését.
Ezúttal is több megye képviselői voltak jelen, illetve azok a polgárőrök, akik munkájukkal elismerést érdemeltek ki.
Maczik Erika, Nádudvar polgármestere köszöntötte az ünnepség vendégeit.
– Örömömre szolgál, hogy városunk ad otthon az Országos Polgárőr Szövetség regionális megemlékezésének. A polgárőrök fontos társadalmi szerepet töltenek be napjainkban. Munkájukat önkét, gyakran a családjuktól távol végzik, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, a közösségért, értünk. Ez fontos példa egy közösségben. Ezt a példamutatást tapasztalhattuk meg tavasszal, amikor elérte hazánkat a baj. Jól szervezettségük, hozzáállásuk sok emberben hagyott mély nyomot. Rájuk lehetett minden körülmények között számítani – mondta el a településvezető.
Maczik Erika hozzátette, kiemelten jó az együttműködés a városvezetés és a polgárőrség között, kölcsönösen számíthatnak egymásnak. És a fiataloknak is alternatívát jelent a polgárőrség
Bodó Sándor államtitkár, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében méltatta a polgárőrség tevékenységét, odaadását a vírushelyzet idején tanúsított helytállását.
Az ünnepi beszédeket követően Bodó Sándor államtitkár és dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elismeréseket adott át:
Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, Magyarország Belügyminisztere a polgárőrség érdekében kimagasló munkát végző polgárőröket miniszteri elismerésben részesítette:
Csóra György polgárőrt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnökét, az OPSZ elnökségi tagját;
Tóth László polgárőrt, a Balsai Polgárőr Egyesület elnökét.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége az „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend” kitüntetést adományozta:
Somogyi Jánosnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnökének, az OPSZ elnökségi tagjának;
Aros Jánosnak; Sárospatak Város Polgármesterének, Sárospataki Polgárőr Egyesület elnökének;
Szamosvölgyi Juditnak; Petőfibányai Közhasznú Polgárőr Egyesület tagjának, Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének Oktatásért felelős elnökhelyettesének;
Barta Imrének, a Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület elnökének.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége az „Szent László érem” kitüntetést adományozta:
Völgyi Ferencnek, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnökének, az OPSZ elnökségi tagjának.
Az Év Polgárőre kitüntető címet kapták:
Kozák János, Járdánházi Polgárőr Egyesület elnöke
Szűcs Gábor, Tiszagyulaházi Polgárőr Egyesület elnöke
Tari László, Visznek Község Polgárőrsége elnöke
Karóczkai Zoltán, Nyírbátori Polgárőrség tagja
Az Év Polgárőr Pedagógusa kitüntető címet kapták:
Szepesi Krisztina, Felsőnyárádi Nyárády András Általános Iskola igazgatóhelyettese, a Jákfalvai Polgárőr Egyesület tagja;
Bakné Méhes Éva, Berekböszörmény Polgárőr Egyesület elnöke;
Vecseri Sándor, Demjéni Polgárőr Egyesület tagja
Szigeti Tamás, Eperjeske Polgárőr Egyesület tagja.
Az Országos Polgárőr Szövetség Sajtófőnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a „A Polgárőrség sajtódíja” kitüntető címet adományozta:
Hladon Sándor úrnak, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség sajtósának.
Az Országos Polgárőr Szövetség az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető címet adományozta:
Kistokaji Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Tasi Gábor,
Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:
Prügyi Polgárőr Egyesületnek, elnök: Lengyel Erik,
Hajdúböszörmény Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Rácz Gábor,
Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:
Hajdúhadházi Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Csősz József,
Kápolna Polgárőrségnek, elnöke:Kiss Zoltán,
Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:
Pálosvörösmarti Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Repa József,
Nyíregyháza-Kertvárosi Polgárőrségnek,elnöke: Szabó László,
Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért:
Együtt Megyerért Polgárőr Egyesületnek, elnöke: Lipták Miklós.
A Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozatát vehette át:
Boros Viktor, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnökének, az OPSZ elnökségi tagja;
Bialaszek György, Arló Polgárőr Egyesület tagja.
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőrök és ifjú polgárőrök folyamatosan végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül oklevelet adományozott, és elnöki jutalomban részesítette:
Dudás Pétert, a Miskolc Avas Polgárőr Egyesület elnökét, a B-A-Z. MPSZ. szakmai alelnökét,
Csépányi Lászlót urat, az Ózd és térsége Polgárőr Egyesület tagját;
Kiss Emőkét asszonyt,az Arlói Polgárőr Egyesület alelnökét
Kiss Lászlót urat, a Sárrétudvari Polgárőr Egyesület tagját,
Ivicz Tibort urat, a Mátraderecskei Polgárőr Egyesület elnökét,
Cseke Gyulát urat, a Szabolcsbákai Egyesület elnökét,
Marczin Sándort, a Hajdú Bihar Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnökét.
Forrás:https://www.opsz.hu/hajdu-bihar-megye/56-os-megemlekezesek-nadudvar